Azonosító: Jelszó:
Még nem regisztráltad magad? Itt megteheted!

Elfelejtettem a jelszavam!
Legyen ez a kezdőlapom
[ zeneszöveg.hu]
Magyar előadók
dalszövegei


OLVASD HÍREINKET A KEZDŐLAPODON

Online hallgatható rádiók:

HIRDETÉS
Újra jön az elektrozenei mágus!
Nehéz volna felsorolni azokat a rekordokat, amiket az 1948. augusztus 24-én Lyonban született Jean Michel Jarre az eddigi pályafutása során elért. Van belőlük jó pár. Például övé a földkerekség legtöbb látogatót vonzó koncertje.
Az 1997-es moszkvai fellépésén három és fél millióan voltak. Ő az első európai előadó, akire rábólintott a szigorú kínai kultúrpolitika – 1981-ben zenélt először a kommunista országban. A Music for Supermarkets című korongja 1983-ban mindössze egyetlen példányban jelent meg. Egy aukción talált gazdára tízezer dollárért.

Jarre ötévesen kezdett el zongorázni, tanulmányait a párizsi konzervatóriumban végezte. A kezdeti próbálkozások után a Franciaországban 1976 decemberében, Európa más országaiban és a kontinensen kívül a következő évben kiadott Oxygene című nagylemeze példa nélküli nemzetközi sikert ért el: a szerkezetével, az akkor még újdonságnak számító elektronikus zenei eszköztárával és hangszerelési formáival forradalmat indított el a popzenében. A zenész egyedülálló és időtlen hangzású repertoárja a mai napig számos előadóra és együttesre van komoly hatással, többek között Mobyra, a Daft Punkra, a The Chemical Brothersre. Jarre zenéje és koncertjei az összes generációt megszólítják, a fiataloktól a negyven- és ötveneseken át – akik a köztudatba való berobbanásakor ismerték meg őt és művészetét – az idősekig.

A környezetvédőként is jelentős érdemeket elérő Jean Michel Jarre fellépései a legmodernebb színpadtechnikára épülő show-műsorok.
Erről mi is újfent meggyőződhetünk, a zenész ismét tájainkon szerepel: hétfőn, május 24-én a Papp László Budapest Sportarénában mutatja be életművének egy szeletét.
ONLINE ZENEBOLT
Hallgass és tölts le Jean Michel Jarre számokat!
A CIKK KÉPEI
Nagyítás...
» Jean Michel Jarre fotógaléria
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
HOZZÁSZÓLÁSOK

HOZZÁSZÓLOK

biztonsági kód
Az üzenet elküldéséhez meg kell adnod a biztonsági kódot
TOVÁBBI HÍREK
INTERJÚK
Vegas Show Band - az ország legjobb bulizenekara(1. rész)
A Vegas Show Band-et már jó ideje nem kell bemutatni a legnagyobb céges, vagy magáncélú partik, és a nagy esküvők szervezőinek, hiszen köztudomású, hogy a nyolc fős formáció az ország leghíresebb - és tegyük hozzá nem mellékesen - toronymagasan legjobb buli, és rendezvény zenekara. A nagy interjú rovatunkban a tagokkal beszélgetünk a Vegas múltjáról, a jelenről, és a jövőjéről.
HIRDETÉS
LEGFRISSEBB ALBUMOK
Enigma:
The Platinum Collection /3CD/
(EMI)
Fókatelep:
Fókatelep
(Narrator)
Tape Underground:
Kukacok, lepkék
(Szerzői – INGYEN letölthető!)
Enigma:
Seven Lives, Many Faces /DVD/
(EMI)
Enigma:
Seven Lives Many Faces
(EMI Music)
X